Hazám a hontalanságban

 Dokumentumfilm 

„Az öcsémet deportálták, a szüleimtől elvették a vagyont, a rokonságomat szétszórták, engem kitelepítettek, s én akkor egy észak-szlovákiai faluban éjjel-nappal szlovákul tanultam és a szeretetre tanítottam az ottani gyerekeket.”

– Burián László

“A XX. század a törvényesített igazságtalanságok és könyörületlenségek évszázada.”

– dr. Vadkerty Katalin történész

Hazám a hontalanságban Burián László

Rendező: Pannoniay Boglárka Erzsébet

Producer: Pannoniay Boglárka Erzsébet

Operatőrök: Balázs Sándor, Kovács Zoltán Márton

Vágó: Kovács Zoltán Márton

Ének: Szvorák Katalin

 

Szinopszis:

Hiszek a szeretet végső győzelmében” – „Prohászka Ottokártól vettem kölcsön, ezt írattam rá aranymisés képemre is. Jobbat, őszintébbet, s elkötelezőbbet soha nem találtam.”

A felvidéki kitelepítések eseményei történelmünk máig feldolgozatlan fejezete, filmünk Burián László személyes sorsán keresztül dolgozza fel a felvidéki kitelepítések történetét, valamint a szlovákiai magyarság sorsát a II. Világháborút követően napjainkig. S a megbékélési folyamatot magyarok és szlovákok körében, amelyet Burián László indított el: „Én egy nagy magyar vagyok, de én szeretem a szlovákokat. Addig fogom őket szeretni, amíg ők is megszeretik a magyarokat.”

Önök is megtapasztalják, hogy bármerrre mennek Laci bácsi neve fogalom a Felvidéken.” – Dániel Erzsébet népművelő, CSEMADOK

S valóban, amerre jártunk, filmünk előkészítése során, mindenütt máig él Burián László szellemisége a felvidéki lakosság körében, papi és közéleti tevékenységéért mind a Magyar, mind a Szlovák állam kitüntette. Valalmint azt a páratlan összefogást, segítséget is, amelyet filmünk elkészítése érdekében a felvidéki magyar és szlovák lakosság körében tapasztaltunk.

A II. Világháború alatt Burián László papnövendék volt az esztergomi szemináriumban. „Híre jött, hogy a Felvidék újra Csehszlovákiához fog tartozni. Mi lesz velünk ezután? Ekkor már Mindszenty József volt a hercegprímás, nála érdeklődtünk, mitévők legyünk. Ő határozottan azt modta: menjenek vissza fiaim felvidéki magyarjaitokhoz.”

Felszentelése után Nyitrakorosra került, tiszta szlovák településre. „A mi szlovák környezetbe helyezésünk is inkább politikai célt követett.” „Az öcsémet deportálták, a szüleimtől elvették a vagyont, a rokonságomat szétszórták, engem kitelepítettek, s én akkor egy észak-szlovákiai faluban éjjel-nappal szlovákul tanultam és a szeretetre tanítottam az ottani gyerekeket.” Ekkor már a magyar nyelv nemcsak a közéletben, hanem mindenütt tilos volt. „Éjjel nappal tanultam a nyelvet.” (szlovákul) A Benes dekrétumok bevezetése után, államellenes cselekedet miatt édesapját két évi kényszermunkára ítélték, otthonukat elvették. „Modern rabszolgává tettek hárommillió embert Szlovákiában, köztük édesapámat és testvéreimet is.” Családja végül Magyarországra menekült. „Elgondolkodtató, hogy egy-egy ember gonosz indulatai mennyire hatalmukba tudják keríteni az emberek millióinak közgondolkodását.”

Az 1945-ös kassai kormányprogram a német és a magyar lakosságot is megfosztotta állampolgári jogaitól, az országot politikailag alárendelték a Szovjetuniónak. „A Csehországba telepített negyvenezer magyart már pontos terv szerint szállították és szórták szét. Papokat nem vittek ki velük.” „Kérményt írtam, engedélyezzék, hogy lehessek az odatelepítettek lelkipásztora.” Felkutatta a kitelepített magyarokat, s önként követte őket Csehországba. „Elvették a vagyonukat, elvették az otthonukat és rabszolgaként kiárulták őket Csehországba.”

A kitelepítések borzalmairól így emlékezett: „Az apa a következőket mondta nekem: Letérdeltem a partizán elé és összetett kézzel könyörögtem, vitessen bennünket valahová, akár állatok közé is valamelyik istállóba, mert a gyerekek megfagynak a fűtetlen vagonban.”

Politikai okokból visszahívták. Szlovákia déli részén számos településen dolgozott, többször is áthelyezte a rendszer, mindig, amint összeteartó közösséget épített. Magyarul és szlovákul egyaránt misézett. „Nem lázadoztam, csak keményen kiálltam az igazság mellett.”

1950-ben megkezdődött az egyházüldözés, a szerzetesrendek feloszlatása, a papok elleni koncepciós perek. ’51 tavaszán az internált papok és szerzetesek közül néhányan megszöktek, a helyi lakosság segítette őket. Burián atya plébániájára véletlenül kopogtatott be Viliam Mitosinka, egy szökésben lévő pap, aki arra kérte, adja neki kölcsön személyigazolványát, mert nála semmilyen irat nincs; menekülés közben elfogták, s még aznap letartóztatták mindkettőjüket.

Átadták az állambiztonsági rendőrségnek. „Az igazi vallatás csak itt kezdődött el. A fizikai fájdalmakat könnyebben el tudtam viselni, mint a szomszédos cellákból áthallatszó jajkiáltásokat.” „Éjjelenként órákon át hallom az állati üvöltést, ahogy ütik (…) engem is „simogattak”, de még nem ordítottam, hogy fog fájni akkor, ha én is így fogok ordítani. Istenem, csak ki ne mondjam valakinek a nevét.” ’52 februárjában bűncselekmény elkövetésének elhallgatása vádjával két év börtönre ítélték, magánzárkában töltötte Illaván. Mitosinka 20 évet kapott. „Nem vagyok hős, nem szeretem, ha hősöket csinálunk magunkból.”

Plébánosként szolgált: Pozsonyban, Barton, Helembán, Ipolyszalkán Pöstyénben, Malackán, Nagylévárdon, Kislévárdon, Párkányban, Ebeden. Felnevelte fiatalon elhunyt bátyja kislányát, Jutkát. „Nem vagyunk az államnak ellenségei, de a hitünkhöz ragaszkodunk.” A rendszerváltás utolsó állomáshelyén Ebeden érte. „Egy-egy őszinte gesztussal sok évtizedes akár több évszázados adósságot lehet törleszteni.” Nyugdíjazása után is folytatta lelkipásztori szolgálatát, hittant tanított, lelkigyakorlatokat tartott, 92 évesen is autóval járta a településeket.

Minden állomáshelyén aktív részese volt a magyar kulturális életnek, segített – az idén 75 éves – CSEMADOK munkájában, a hittanoktatásban, színdarabokat tanított, s részt vett a Hodossy Gyula által szervezett Íródia rendezvényein. Szorgalmazta a magyar iskolák létrehozását, megtartását, a szülőket igyekezett rávenni, hogy gyermekeiket magyar iskolába írassák.

Elismerései: Pro Probitate Díj, Szent István Díj, Václav Benda Díj, Mindszenty Emlékplakett, Magyar Köztársaság Elnökének Aranyplakettje, Szlovák Köztársaság Aranyplakettje.

Burián László emlékére minden évben kulturális rendezvényeket szerveznek Párkányban, magyar és szlovák hívei, kollégái, barátai ma is őrzik emlékét, s követik az ő szellemiségét. Filmünk legfontosabb mozzanata: Burián László életművének hagyatéka: hogy képes volt arra, ami eddig senkinek sem sikerült: konszenzust teremteni magyarok és szlovákok között.

„Igazi konfliktus és igazi probléma az egyszerű emberek között soha nem volt és nem is lesz. Ha hívő ember vagy, jó lelkületű ember, akkor legyen a másik szlovák vagy magyar akkor is tisztelettel és szeretettel fogunk nézni a másik emberre. Mindig azt mondta, hogy nem kiélezni kell a dolgokat, arra kell összpontosítani, ami közös, arra lehet építeni.” – Papp Katalin

 

Támogatóink:

 

Pannoniay FilmStudio Hungary Nemzeti Filmintézet Magyarország

Pannoniay FilmStudio Hungary Vándormozi

Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola

http://www.szuspapp.sk/hu/skola

Albinoni Kamarazenekar

https://www.facebook.com/AlbinoniKamarazenekar/

Musica da Vinci Kórus

prof. dr. Prokopp Mária

Szvorák Katalin

Farkas Iván

Pálmai József

Dániel Erzsébet

Papp Katalin

Dinga László

Smídt Róbert

Himmler György

Vank Ernő

Duray Rezső

Agárdy Gábor

Bárdos Gyula

Horváth Zoltán

Dolgos László

Hódi Gergely

Béres József

Béres Mária

Végvári Bori

Özvegy Györgyi

Juhász Éva

Kornélia Slabáková

Boráros Imre

Császi György